Epilepsziacentrumok
Rohamregiszter Könyvrendelés HU EN

A kezdetektől:

 

Kórház a Bözsi felett

Új szemléletek az állatorvosi epileptológiában

Bevezetés:

 

A dr. Kiss Gabriella által vezetett rendelő 1990. májusában nyitotta meg kapuit, rögtön amikor erre a rendszerváltás után lehetőség nyílt. A FAVORIT Állatgyógyászati és Szolgáltató KKT az első állatorvosi magánrendelők között kezdte meg a működését Újpesten. Gabi férjével, Kolarics Péterrel immáron 18 éve tökéletes munkamegosztásban dolgoznak: a feleség végzi a mindennapi állatorvosi munkát, a férj pedig a rendelővel kapcsolatos kiegészítő tevékenységet: marketing, gyógyszerbeszerzés, betegek beszállítása a rendelőbe.

 

Gabiról sokan tudjuk, hogy egy speciális belgyógyászati szakterületnek, az epilepszia vizsgálatának és kezelésének „megszállottja”, módszereit, eredményeit azonban kevesen ismerik.

Dr Kiss Gabriella állatorvos kutyaepilepszia szakértő

Úgy tudom, hogy 1986-ban végeztél az Állatorvostudományi Egyetemen. Hogy alakult a sorsod a diploma átvétele után?

Az érettségit követően a Gyógyszerkutató Intézetben kaptam kutató laboránsi állást 1976-ban. Öt éven keresztül dolgoztam kutatóorvosok és gyógyszerészek szakmai irányítása alatt az Intézet cardiovascularis csoportjában új, antihypertenziv szerek kutatási területén.

1977 szeptemberében beiratkoztam a Dolgozok Egészségügyi Szakiskolájába, mely 2 éves esti képzés volt. A laboratóriumi asszisztensi munkával kapcsolatos gyakorlatokat Budapest különböző kórházaiban teljesítettem. Rendkívül magas szintű képzés folyt az iskolában, mind elméleti, mind gyakorlati szinten. Minden tantárgyat a maga szakterületének megfelelő orvos-specialista oktatott (anatómia, belgyógyászat, mikrobiológia, immunológia, neurológia, laboratóriumi képzés stb.)

Nem volt könnyű időszaka az életemnek, nappal dolgoztam, este iskolába jártam két éven át. 1979-ben, a dicséretesen letett államvizsgák és a vörös diploma átvétele után döntöttem el, hogy állatorvos leszek. Az Intézetben eltöltött 5 év mindig csodálatos emlék marad a számomra, nem csak amiatt, hogy rendkívül jó kollektívába kerültem, hanem az akkori főnökeimnek köszönhetően

rájöttem a tanulás ízére. Az olthatatlan tudásszomjam kezdete talán innen datálódik, valamint az egyre erősödő, kutyák iránti szeretetem is a kutatóban eltöltött éveknek köszönhető. Egyik kutatási irányunk volt az antihypertenziv szerek vizsgálata renális eredetű hypertoniás kutyákon. Az 1970-es években még nem létezett állatvédelmi törvény, ennek következtében az Intézet állatházában korlátlan mennyiségben álltak a rendelkezésünkre kóbor kutyák. A kísérlet beállításához az ún. Grollman-műtétet kellett végrehajtanunk a kutyákon, melynek következtében 4 héten belül kialakult a hypertonia a renin-angiotenzin rendszer felborulása révén. A kísérletbe állításhoz a kutyákat nekem kellett kiválasztanom az állatházból. Azok a kutyák, amelyek hozzám kerültek „nagyon szerencsések voltak”, mert nem végeztünk rajtuk fájdalmas kísérleteket. Az általam végzett screen vizsgálatokhoz sok szempontból meg kellett felelni a kutyáknak: magas fokú intelligencia, engedelmesség, tanulékonyság, az agresszió teljes hiánya, kölcsönös bizalom és szeretet, és mindez 15 kg alatti szukákon. Ehhez a kiválasztást követően pszichológiai teszteket kellett elvégeznem, amelynek következtében az évek alatt el kellett mélyednem a kutya lélektanban. És akkor eljött a nap, amikor megismertem Bözsit, attól a naptól kezdve elválaszthatatlanok lettünk. Természetesen egy napon neki is át kellett esni a Grollman-műtéten. Minden műtétet gyorsan, szakszerűen csináltam, de amikor őt operáltam, elájultam a műtét közben, mert ébredezett. Ez azóta sohasem fordult velem elő. Ekkor döbbentem rá, hogy milyen szoros kapcsolat alakult ki köztem és a kutya közt. Annak rendje-módja szerint Bözsi egy hónap múlva hypertóniás lett és kísérletbe állítottam, így mellettem lehetett állandóan. Az irodalmi adatok alapján Grollmann-műtéten átesett, egyoldali veseirtott kutyák kb. egy évvel a műtét után uraemia következtében elpusztulnak. Bözsi nem ismerte a szakirodalmat, egy év elteltével is jó egészségnek örvendett, és így kísérletben tudtam tartani (szerencsétlen társai kivétel nélkül 1 éven belül elpusztultak). Aztán eljött a sorsdöntő nap, amelyik megpecsételte Bözsi sorsát. Éjjel kiszabadult az állatház ketrecéből, és körülbelül 500 kísérleti egeret, patkányt ölt meg. Megjegyzem: némelyik patkánynak a koponyájába intracerebrális elektródák voltak beültetve (antiepileptikumok kutatása céljából), áruk 150 márka/db volt akkoriban. Főnöki dörgedelem: Bözsit örökre el kell altatni. Még aznap este Jaksics Kati kolléganőm segédletével kiloptam őt az Intézetből. Hazavittem, és még négy boldog évet töltött velem, mire az uraemia tünetei jelentkeztek. Kati azóta a Belgyógyászati Tanszék laboránsa, sokat emlegetjük azóta is azt az estét. Örökké hálás vagyok neki, hiszen akkor az állásával játszott, de ő tudta, hogy mit jelent számomra Bözsi. Időközben felvételt nyertem az Állatorvostudományi Egyetemre. Amikor jelentkeztek a veseelégtelenség kezdeti tünetei, Papp Laci bácsi tartotta sokáig életben Bözsikét, és amikor eljött az idő, a kezeim között aludt el örökre. A halála után 16 évvel, a sírja fölé épült a rendelő, és a véletlen úgy hozta, hogy a számítógépem alatti területen nyugszik. Minden reggel úgy jövök ki a rendelőbe, hogy „Szia, Bözsi, megjöttem!”. Az Egyetemet Népköztársasági ösztöndíjasként, summa cum laude végeztem el. A diploma átvétele után jött egy rövid kitérő, az Országos Állategészségügyi Intézet Virológiai Osztályára, ahol a veszettség-diagnosztika szépségeivel ismerkedhettem meg, ezt szó szerint értem, ugyanis az agyvelőről készült metszeteken a lesötétített IF-szobában a mikroszkóp alatt a fertőzött idegsejtekben csodálatos színkompozíció formájában mutatta meg magát a veszettség vírus zárványa. Újabb kitérő következett, visszamentem az Intézetbe, már kész állatorvosként, ugyanabba a cardiovascularis csoportba kerültem, és ugyanabba a kollektívába, ahová 1976-ban az érettségi után. 1988-ban megszületett a fiam, András. 1990 májusában nyitottuk meg férjemmel a rendelőt. Nem mondom el az elmúlt 18 év nehézségeit, de mára már váróval, rendelővel, irodával, műtővel, EEG-laborral felszerelt komplexummá alakítottuk ki. Közben megszületett a kislányom, Andika 1993-ban. Nehéz volt a két gyermek mellett helytállni, hiszen műtétek, címek, a konferenciákon, posztgraduális képzéseken való részvétel, valamint a humán- és az állatorvosi epileptológia folyamatos tanulása alig hagyott időt a családomra.

 

Úgy tudom, évek óta foglalkozol a kutyák epilepsziáival. Hogyan szántad rá magad ennek a nehéz szakterületnek az elsajátítására és gyakorlására?

Kezdetétől fogva feltűnően sok epilepsziás kutyát hoztak a rendelőmbe, és én az 1980-as évek magyar Dr Kiss Gabriella állatorvos kutyaepilepszia szakértőés nemzetközi állatorvosi irányelvek alapján kezeltem a kutyákat. Akut krízis esetén diazepam injekcióval és phenobarbitalt írtam föl, esetleg primidont, brómot vagy phenytoint tartós terápiára. Sajnos a gyakorlat számomra azt igazolta, hogy sem a tartós terápia, sem a parenterális kezelés nem hozták meg a várt eredményt. Felfigyeltem arra is, hogy sok esetben ezek a készítmények paradox módon nem csitítják a rohamokat, hanem épp provokálják. Akkoriban ezekre a kérdésekre nem tudtam a választ, ma már igen, és a számomra ismert okok miatt ezeket a készítményeket ma már egyáltalán nem használom. A „nil nocere” alapelve mai napig is irányítja és áthatja a munkámat, nem csak az ambuláns rendelésben, de a pszichiátriai és az epilepsziás betegek ellátásában egyaránt. Az 1970-es és 1980-as évek neurológiai irányelve volt a pentobarbital iv. alkalmazása, grand mal típusú rohamok esetén. Őszintén megvallva sohasem használtam ezt a készítményt epilepszia kezelésére, pusztán azért nem, mert a kutatóban a veseműtétek rendkívül primitív (az 1970-es évek szakmai szintjének megfelelő) altatási protokoll szerint, pentobarbitál-chloralhydrát kombinációval történt kutyán. Elkeserítő látványt nyújtottak a pentobarbitál okozta pre- és prostnarkotikus excitáció tünetei, amelyek percekig tartottak. Ezért úgy gondoltam, hogy van elég baja a grand mal rohamokkal (GM) a kutyáknak és az azt követő gyakori hyperexcitációval, nem akartam fokozni a GM rohamok súlyos élettani következményeit egy ilyen kis terápiás sávú narkotikummal. Természetesen az antikonvulziv hatását nem vitatom, sokszor megállta a helyét mind a humán, mind pedig az állatorvosi neurointenzív terápiában, de csak EKG- és EEG-monitorozás és lélegezető gép jelenlétében. Erős elhatározás született bennem, hogy megfejtem a kutya epilepszia rejtélyeit, mind a tünettan, mind az oktan, mind pedig a tartós és intenzív terápia vonatkozásában.. Tematikusan elkezdtem figyelni azokat a kutyákat, amelyeket már tartós terápiába állítottak az állatorvos kollégák. Mik a rohamtünetek, milyen gyógyszereket kapnak, és hogy reagálnak rá? Mindent pontosan feljegyeztem a kórlapokra, külön hangsúlyt fektettem annak a pontos regisztrálására, hogy rohamhalmozódás vagy status esetén a kollégák milyen antiepileptikumokat használtak milyen kimenetellel, és hogy alakult a további rohamkontroll. Ahogy teltek a hónapok egyre tisztábban láttam, hogy sem a klinikai tünetfelismerés, sem az epilepszia differenciál diagnosztikája, sem a terápiás elvek nem adnak a praxisban az epilepsziás kutyák hatékony kezelése számára biztos támpontot, annak ellenére, hogy lege artis végezzük a munkánkat. A tudatos tapasztalatgyűjtés és a folyamatos konzultációk, a tanulás évei következtek, ez a folyamat a mai napig is ugyanilyen aktivitással zajlik a részemről, mind a humán, mind pedig a veteriner neurológia (neuropszichiátria, epileptológia) tárgyköréből. Tematikusan tettem fel magamnak a kérdéseket, hogy néz ki az a epilepszia tünettana kutyán, ismerjük-e valóban az összes tünetet? A humán szakirodalom alapján jól meghatározható és már közel 60 éve jól ismert, hogy neuripszichiátriai tünetek előzhetik meg a valódi epilepsziás rohamokat vagy akár követhetik is. Ezek az embereken leírt és jól diagnosztizálható tünetcsoportok vajon milyen jelzések, tünetek formájában jelentkeznek állatokon? Hogyan tudom majd elkülöníteni a fájdalomból vagy félelemből eredő magatartásváltozásoktól? A további kérdés az volt, hogy milyen antiepileptikumokat használjak, miért csak a phenobarbitál, a bróm, a primodon és a phenynitoin jöhet szóba a veteriner szakirodalom szerint? Gyógyszerkutatásban dolgoztam, tudtam, hogy ezeknek a készítményeknek, mielőtt preklinikai vizsgálatra kerülnek, messzemenően meg kellett felelniük epilepsziás kutyamodelleken hatás-, mellékhatás és toxikológia vonatkozásában a humán előírásoknak. Logikus, hogy bármelyik antiepileptikumot (AE) bevezethetem tartós terápiára kutyákon. Humán tanulmányaimból egyértelműen kiderült hogy epilepsziát diagnosztizálni, vagy kizárni EEG-vizsgálat nélkül nem lehet. Miután a napi ambuláns rendelés során igen gyakran találkoztam GM statussal, betarthatom-e a humán intenzív terápia protokollját, vagy maradjak a veteriner irányelvek mellett? Miért van az, hogy a napi munka során csodálatos „gyógyulásokról” számolnak be a tulajdonosok? Idézek: „egyetlen rohama volt a kutyámnak és az állatorvos egyetlen injekcióval meggyógyította az epilepsziáját. Vagy: „ahogy jön a roham, csak le kell nyomnom egy tablettát a kutya torkán és már vége is a rohamnak”.

Néhány év múlva tudtam csak megválaszolni ezeket a kérdéseket magamnak, amikor már el tudtam különíteni egymástól a valódi epilepsziás rohamokat a pszeudorohamoktól, a funkcionális epilepszia tüneteitől, az alkalmi rohamoktól és a pszichogén rohamoktól. Ezek hihetetlen változatos tünetek formájában jelentkeznek kutyán és emberen egyaránt. Egy amerikai ideggyógyász, Penfield, akit a neuropszichiátria atyjának tartanak, nagyon frappánsan fogalmazta meg az 1950-es években az epilepszia tünetgazdagságát emberen: „Az epilepszia a neurológia nagy tanítómestere”.

 

Voltak-e szakemberek, akiknek segítségével el tudtál igazodni az epileptológia útvesztőiben?

Először dr. Karasszon Dénes professzor úrral vettem fel a szakmai kapcsolatot, aki akkoriban már közel húsz éve foglalkozott a különböző állatfajok epilepsziáival. Örömmel fogadott a Vakvezető Kutyakiképzőben, ahol a kiképzésre váró kutyák EEG-szűrővizsgálatát végezte.

Következő lépésem volt ifj. Kómár Gyulával felvenni a kapcsolatot az EEG-felvételi technika elsajátítása érdekében. Mindkettőjükkel rendkívül jó szakmai kapcsolatot ápolok a mai napig is. Amikor tíz év múlva az első publikációm megjelent a Kisállatorvoslás című szakmai folyóiratban, Kómár doktor rendkívül lelkiismeretesen lektorálta a cikkeimet. Mindkettőjüknek hálás vagyok és leszek mindig is a szakmai tapasztalataik átadásáért. Közben folyamatosan, minden nap, órákon át tanultam a humán epileptológiát, sok pszichiáterrel, pszichológussal, neurológus-epileptológussal ismerkedtem meg a humán neurológiai osztályokat járva. Külön hálás vagyok azoknak a humán szakembereknek, akik közel 2 évtizede megadták és jelenleg is biztosítják a konzultációs lehetőséget egy-egy bonyolultabb esettel kapcsolatban, vagy az EEG-leletek elbírálásban nyújtanak időnként segítséget.

Az általuk publikált, epileptológiai alapelveket elkezdtem alkalmazni az állatgyógyászatban, természetesen követve az állatorvosi neurológia magyar és külföldi szakirodalmát is. Időközben a humán szakirodalom tanulmányozása során megismerkedtem a Nemzetközi Epilepsziaellenes Liga (NEL) munkájával. NEL a háború után alakult és sikerült létrehoznia egy olyan nemzetközi nomenklatúra-rendszert, melynek az irányelveit a világ összes országában minden pszichiáter, epileptológus és neurológus orvos elfogad és követ. Ez az állásfoglalás többek között rendszerezi az egyes epilepsziás tüneteket és tünetegyütteseket a kóroktan, az EEG-jelenségek, a diagnosztikai módszerek, valamint a terápiás javaslatok vonatkozásában. A nomenklatúra rendszert természetesen a külföldi és a magyar állatorvosi szakma is ismeri, de a publikációkból ítélve nem elég mélyen és így nem ad kellő segítséget az állatorvosi gyakorlat számára. A humán nomenklatúra-rendszert a mindennapi epileptológia munkám során a mai napig is alkalmazom és folyamatosan tanulom, hiszen a legújabb kutatási eredmények figyelembe vételével állandóan megújul. A kutyákon és macskákon jelentkező epilepsziás tüneteket eddig még mindig sikerült beillesztenem a rendszerbe mind klinikai tünet, mind az EEG- jelenségek vonatkozásában.

Tudni kell hogy, az AE-k különböző hatásmechanizmussal rendelkeznek és különböző epilepszia típusokra hatnak. Vannak olyan AE-k, amelyek csak fokális, és vannak amelyek csak generalizált vagy mindkét típusú epilepsziában javasoltak. Az antiepileptikumok kiválasztása nagy gondosságot igényel: figyelembe kell venni, hogy primer vagy secunder generalizációról van-e szó, fokális vagy generalizált epilepsziával állunk-e szemben. Meghatározza a gyógyszerválasztást az is, hogy veleszületett vagy szerzett agyi organikus károsodás áll-e a tünetek hátterében, melyik agylebenyből indul ki a folyamat, alvásból vagy éber állapotból indulnak-e a rohamok, valamint hogy az első roham jelentkezésének idején milyen életkorú volt az állat. Természetesen a gyógyszerbeállításnál figyelembe kell venni az állat fajtáját, korát, meglévő alapbetegségeit, testsúlyát. Közel 20 év folyamatos tanulása után az anamnézis felvételekor már be tudom határolni, hogy valódi epilepsziával állok-e szemben, vagy alkalmi rohamokkal, pszichogén rohamokkal, esetleg pánik jelenségekkel, vagy a gyakori temporális lebeny epilepsziák non-convulziv tünetcsoportjával, de természetesen a klinikum és az EEG-vizsgálat eredménye dönt minden esetben. Az elmúlt 18 év alatt közel ötezer epilepsziás kutyát és macskát kezeltem, és jelenleg több, mint négyszáz saját készítésű EEG-felvétellel rendelkezem. Évek óta folyamatosan 250-300 beteget tartok epilepszia gondozásban, mely egy kicsit megnehezíti a napi ambuláns munka végzését.

 

Hogyan zajlik nálad egy epilepsziás beteg kivizsgálása és gyógykezelése?

Amikor egy új beteg telefonon bejelentkezik, meghallgatom a gyors beszámolót, abból már nagyjából meg tudom ítélni, hogy milyen rohamtípussal állok szemben, melyik agylebenyből indul ki nagy valószínűséggel a folyamat. Az anamnézis felvétele 1-3 óra, majd ezt követi a részletes belgyógyászati és neurológiai vizsgálat, ezután történik az EEG-vizsgálat, majd a vérvétel. Az EEG-görbe analízisét követően már véleményt tudok mondani az állat epilepsziájáról, vagyis nagy valószínűséggel arról, hogy veleszületett vagy szerzett epilepsziáról van-e szó, mennyire aktív az epilepsziás mechanizmus a kérdéses agylebenyben, áll-e a háttérben olyan organikus agyi elváltozás vagy funkciózavar, amely az epilepsziás tevékenység alapját képezheti. Ezután beszélem meg a tulajdonossal, hogy képalkotó eljárást (CT, MRI, PET, SPECT) javaslok-e. Az egész kivizsgálás egy menetben 4-6 órát szokott igénybe venni, ezért hetente legfeljebb 1-2 új beteget fogadok. Természetesen iszonyatos szélsőségek között dolgozom a tulajdonos anyagi lehetőségei szempontjából. Az EEG-felvételt nem narkózisban készítem, hanem acepromazin sedatioban. Mivel elvileg éber állapotban kéne a felvételt készíteni, nyitott és csukott szemmel, megfelelően relaxált testhelyzetben. Ezeket a kívánalmakat az acepromazin minden tekintetben teljesíti, hiszen megszünteti a kutya akaratát és emellett optimális izomrelaxációt biztosít a felvétel idejére.

 

Sok kiegészítő vizsgálatot soroltál fel, ezeket a különböző területeken dolgozó kollégák végzik. Hogyan megy a konzultáció egy-egy esettel kapcsolatban?

Az eltelt évek alatt egy rendkívül jól működő team-et sikerült kialakítanom, igaz hogy kb. 200 km-es körzetben. Kiváló a munkakapcsolat a Kaposvári Mezőgazdasági Egyetem Onkoradiológiai Tanszékének munkatársaival, elsősorban dr. Garamvölgyi Rita és dr. Petneházy Örs állatorvosokkal. Közel 10 éve készítik az MR-felvételeket gondozásba vett betegeimen (publikáció előtt áll). A patológiai hátteret dr. Albert Mihály biztosítja számomra több, mint 15 éve. Rengeteg agyvelő kórszövettani metszet áll a rendelkezésünkre a saját beteganyagomból (publikáció előtt áll). Megemlíteném dr. Lakatos Bélát, akivel kb. 15 éve vizsgáljuk közös beteganyagon a macskák FHV-vírus okozta encephalitisek kórlefolyását valamint szerológiáját, illetve a Lyme-kór és az epilepszia kapcsolatát kutyán. A sebészeti hátteret a dr. Zsoldos László által vezetett klinika biztosítja (PRIMA-VET Állatkórház Kft.). A laboratóriumi vizsgálatok a dr. Szilágyi Attila vezette HAEMO-VET laborban történnek. A precíz ultrahangos háttér biztosítása dr. Vrabély Tamásnak és dr. Csendes Péternek köszönhető.

 

Úgy tudom, rajtad kívül nem sokan foglalkoznak ennyire mélyrehatóan az epilepsziás kutyák vizsgálatával. Szerinted mi ennek a magyarázata?

Az epileptológia a legnehezebb területe a belgyógyászatnak. Állandó és folyamatos felkészültséget igényel, ismerni kell a neurológiai és a belgyógyászati differenciál diagnosztikát, a fájdalomtünetek gazdag megjelenési formáját minden vonatkozásban. Ismerni kell az állatpszichológiát és etológiát, egy-egy magatartászavar vagy agresszív megnyilvánulás elkülönítése érdekében a valódi vagy pszeudorohamoktól vagy az esetlegesen felmerülő nevelési problémáktól. Meg kell tanulni az EEG-diagnosztikát, valamint a gondozásba vétel idején a laborvizsgálat elengedhetetlen, mely a Lyme-kór rejtelmeit sem hagyhatja figyelmen kívül. Tudni kell, hogy ha képalkotó eljárást javaslunk az esetleges organikus háttér tisztázása érdekében, CT vagy MRI fog-e szóba jönni a későbbiekben. Nagy örömömre épp a napokban vette fel velem a kapcsolatot egy debreceni kolléga PET vizsgálatok beindítására a kutyák epilepsziáinak diagnosztikájában. Remélem az ő team-jükkel is ugyanolyan gyümölcsöző lesz a munkakapcsolatom, mint az előzőekben említett kollégákkal.

Sajnos a gyakorlati tapasztalataim azt mutatják, hogy az állatorvosok nincsenek tisztában az epilepszia lényegével és törvényszerűségeivel. Az epilepsziás roham nem betegség, hanem klinikai tünet. Az a betegség, amely az agyban áll, a klinikai tünetek hátterében. Vagyis ha AE-t írunk fel, akkor csak tüneti terápiában részesítjük az állatokat, ezért is hívják őket anticonvulzivumoknak akkor is, ha non-convulziv rohamokat kezelünk velük. Az egyéb alapfogalmak terén és a tünettanban, valamint a terápiában uralkodó káosz megszüntetése érdekében szántam el magam arra, hogy 2008. novemberétől kiscsoportos fogalakozások kertén belül beindítom a magánoktatást gyakorló állatorvosok részére az állatorvosi epileptológia tárgyköréből, kamarai pontszámok biztosításával. Abból ítélve, hogy évek óta a nap bármely szakában csöröghet a telefon, és az ország különböző pontjáról kérnek segítséget tőlem a kollégák egy-egy akut krízis megoldása vagy a tartós terápia beállítása érdekében, valószínűleg nagy lesz az érdeklődés. Az oktatásra várhatóan a PRIMA-VET Állatkórház Kft. (XV. Rákos út 60.) előadótermét fogom kibérelni, és rengeteg saját eset leírásával fogom szemléletessé tenni az előadások anyagát.

 

Mik a távolabbi terveid?

Rengeteg van. A fent említett magánoktatást szeretném megindítani, folyamatosan publikálni, elsősorban a szakma részére. Felkérést kaptam könyvek írására, egyrészt a szakma, de elsősorban a laikus állattartók, tenyésztők részére epileptológia tárgyköréből. 2007 júniusában a Biatorbágyi Állatvédő Egyesület égisze alatt, Takács Katalin barátnőmmel, megszerveztük a Szabadegyetem Gazdiknak c. előadássorozatot, melynek keretében 12 állatorvos adott elő az ELTE-n, hat alkalommal, egy-egy szakterület jeles specialistái. Életem első előadását itt tartottam. Úgy éreztem, hogy 17 év kemény tanulása után már átadhatom kutyák epilepsziáival kapcsolatos ismeretanyagomat az érdeklődőknek. A 45 percre tervezett előadás végül 4,5 órára sikeredett. Katalin 45 percenként megkérdezte a hallgatóságot, hogy tartsunk-e szünetet, de minden kérdésnél egyöntetű válaszként jelezték, hogy ne. Folyamatosan, az egyetemi évek óta foglalkozom állatvédelemmel. Néhány éve, a Noé Állatotthon részére szerveztünk férjemmel egy jótékonysági orgona hangversenyt, a teljes bevétel az otthoné lett. Jelenleg az Állat és Ember Állatvédő Egyesület igazgatósági tagja és állatorvosa vagyok, de a Futrinka Egyesület és a Minimenhely betegeit is kezelem. Szeretném megalapítani az Epilepsziás Kutyák Klubját, kizárólag az epilepsziás kutyák tulajdonosai részére, ahol kicserélhetik egymás között a tapasztalataikat, és bármilyen szakmai kérdéssel fordulhatnak hozzám a klubdélutánokon. Az utóbbi 10 évben kezdtem el foglakozni kutyák és macskák agressziójával, annak nemcsak nevelési, hanem neuropszichiátriai oldalról történő megközelítésével és ennek megfelelő gyógykezelésével. Külön foglakozom a magatartászavarokkal, szorongásos, illetve pánikjelenségeket mutató kórképekkel, a humán és állatorvosi pszichiátriai irányelveket ugyanúgy figyelembe véve, mint az epilepsziák vonatkozásában.

 

Köszönöm a beszélgetést, további szakmai sikereket kívánok Neked.

 

Perényi János                                                                                                 Egy cikk amely megjelent a Fővárosi Állatorvos 2008/2. számában

  Ön a 926710. látogató